Nyers.vegán hedo

NYERS HEDONISTA ÖRÖMÖK Semmi spanyolviasz, csak életem első nyers édessége, ha a gyümiturmixokat nem számítjuk ide. Dokumentálom egyrészt Nektek, kortársaim, részben viszont jövő hétre, hátha elmúlik bennem valami, és akkor csak állok majd bután, nem

Vegán szusi, halló!

Megkezdődött a halszezon, tele a hűtő algalapokkal, mivel alacsonyabb rendű idegrendszer ide-vagy oda, a halacska is érez, tud, elszenvedi a dolgokat, meg amúgy is, ki a fenének kell egy "dög", amit valami idegen lapátolt ki

Zab A SZUPERÉTEL

A ZABKÁSA ELKÉSZÍTÉSE ~A zabot szárazon pirítsd meg, majd lehetőleg meleg vízzel öntsd le, és óvatosan, a felcsapódó gőz miatt. A pirítás elhagyható. ~A zabkása elkészítése egyszerűbb, ha már eleve a  forrásban lévő vízbe teszed

Savanyúkáposzta

A kész savanyúkáposzta isteni nassolnivaló akár önmagában is, vagy gabonás, babos egytálételekbe félfővési időben elhelyezve. Fogyasztása jót tesz a bélrendszerünkben értünk hemzsegő kis bakrériumoknak, ugyanis a káposzta erjedéskor szaporodó tejsavbaktériumok az emberi szervezet bacikolóniáinak legfontosabb fajtája az acidofiluszok és a bifidobacilusok mellett. „Az ember gyomor-bélrendszerében több mikroorganizmus él, mint ahány ember él, vagy valaha is élt a Földön. Az életmódunk miatt a szervezetünkből kipusztult baktériumokat kívülről kell pótolnunk.” 

Energiarobbanás… a Kókusszal!

A Dél-Amerika trópusi területein, Sri Lankán és a Maláj szigeteken őshonos kókuszpálmát a trópusi népek isteni adománynak tartják. A sütőben pirított friss kókuszbél még a gyerkőcök uzsonnásdobozába is betehető! 🙂 Az egyik legfinomabb és legegészségesebb nasi kicsiknek és nagyoknak is…

Zabos hangulatban I.: Édes nyers zabkrém

A kép illusztráció Félrecsúszóban lévő méregtelenítő kúrám tiszteletére megleptem magam egy nagy tál fahéjas-magvas zabkrémmel. Úgy kanalaztam, mint egy megvadult óriáskígyó, mert az önkontrollt ez a finomság veszélyesen, és alattomosan leépíti. A zabkrém beltartalmi értékei kitűnőek, ha a magvakat, mézet, fahéjat nem nézzük, akkor is minimum 4 súlyos népbetegséget (magas vérkoleszterinszint, hasnyálmirigy kimerülés, vastagbél problémák, szellemi kimerültség, elhízás) előzhetünk meg vele, az elkészítése pedig nem vesz igénybe több időt, mint az elfogyasztása.

Facebook