Dr. INDU ARORÁNÁL jártam – ULTRASZUBJEKTÍV 

2013 őszén, amikor Indu magyarországi jógaoktatói (RYT200) képzéséről hírt adott az AUM jógastúdió, már sok éve vártam, hogy mélyebbre kerüljek a jógán keresztül saját magamba. Tudni szerettem volna, mitől olyan időtálló a rendszer, megtapasztalni fizikai és a lelki aspektusait, hogy közelebb kerülhessek a Forráshoz, s ne ragaszkodások hálójában éljem a napok sorát. Hiányzott ehhez viszont az az EGY pont, amely mindezt összefogja. Csak egy kérdésem volt. Mi is az a YOGA… Ekkor cseppentem  Dr. Indu jógavilágába.

aum

                  

A képzés intenzív  csoport-, és belső munka – fókuszt, odaadást, pontosságot és figyelmet kíván.  Ahogyan Indu mesélte, egy másodperc alatt 10 és 20 közötti gondolatcsíra jelenik meg az elme képernyőjén. Na most ezt szorozd meg jelenlegi énképeid számával, valamint a hallgatott anyaggal kapcsolatos anti-, és szimpátiáid szorzóival. Biztosan sejted, nem kevés elágazás várja, hogy a fókuszt feladd, főleg 4-5 órai koncentráció után! Így hát  ha gondjaid vannak az elmereakciók megfékezésével, itt a remek alkalom, a képzésen ezt a készségedet is kikristályosíthatod.

AZ ÓRÁK HANGULATA

Különleges ötvözete a megfeszített figyelemnek, önuralomnak, és a könnyed humornak, Dr. Indu “biztonságban vagy, de látlak :)”-ot sugárzó odafigyelésnek. Ha jelen vagy, érteni fogod az összefüggéseket, ha nem vagy jelen, lemaradsz. Ezt azonban lesz időd tudatosítani, ráadásul az anyag spirálisan van felépítve – minden új ciklus tartalmazza az előző témát egy új aspektusból – így egy ponton mindenképp képbe kerülsz majd, ráadásul látni fogod valamennyi megközelítés egyidejű helyénvalóságát. Dr. Indu mindent eszközt átad ahhoz, hogy megleld a saját utadat a jóga rendszerében, hiszen végső soron számodra az lesz a jóga, amit belőle be tudsz építeni a már felépített világodba. Karma, bakti, djána, vagy rádzsa jóga… Kulcsszó, amit nem egyszer fogsz hallani: a jóga a szabadság útja!

A VEZÉRFONÁL

526798_272709102863845_1347023083_n

Dr. Indu oktatása ayurvédikus szemléletű, érthető módon, hiszen a jóga egy tőről fakad az ayurvédával, s attól lényegében elválaszthatatlan. Itt világosodtam meg affelől, hogy az ászana gyakorlás az elemi energiák figyelembevétele nélkül könnyen válhat “fél lábú óriássá”, vagy divatos fizikai edzéssé, tornává. A 200 óra során viszont garantált, hogy már rá fogsz ismerni a minden emberben, így a benned is működő elemi erőkre. Ezek ismerete és irányítása teszi a jóga fizikai oldalát olyan belső átalakítő erővé, mely az ember életét belülről kifelé haladva hatja át. És ez már a jóga belső útja, a misztikus, mégis hiperrealisztikus látomás, amelyben Ég és Föld Bennünk Egy pontban összeér. Amikről szavakkal nehéz, csak ha költő, vagy zseni az ember -beszélni.

EGÉSZSÉGÜNKRE!

Eléggé konkrétan érezhető volt a minőségeknek az a változása, ahogyan a mantrák, mudrák, ászanák a belső jelenléttel párosulva kihatnak és módosulásokat okoznak az energetikai rendszerünkben. Feloldanak olyan blokkokat, amelyeket régóta dugdosunk magunk elől is. A csapat egy része -engem is beleszámítva- le is esett a lábáról. Hurut, rosszullét, köhögés, láz, amit akartok. Dr. Indu viszont türelemmel és figyelemmel kísérte a folyamatot. Az utolsó pillanatokig kaptunk számos praktikát az ayurvédikus hagyományból, gyógynövényes javaslatokat, könnyítéseket és speciális gyakorlási metódusokat az adott problémára.

Indian-Spices-to-Cut-Fat

AZ ÁSZANAGYAKORLÁS

A kevesebb néha több alapon a 3 centiméteres mozgások  sorától simán kifeküdtünk valamennyien – a mikromozgások gyakorlásához itt hozzá fogsz szokni. Érdekes észlelni, ahogyan a fizikai munkáról áttolódik a hangsúly a belső szándék irányába. Zavarba ejtő is lehet, ahogyan ez a belső realitás egyre hangsúlyosabbá válik a gyakorlásban. Örökmozgó pitták is megtalálták magukat: a csónakpóz, a napüdvözletek és csaturangák színes ötvözete mantrákkal, a légzéssel kihívásként. Erő, egyensúly, finoman benne nyugvás – a jóga belülről hat.

A TOLMÁCSOK, A VENDÉGEK

Szeretnék köszönetet mondani Dr. Indunak és a szervezőknek azért a kitekintésért, ami végre-valahára tág teret nyitott a számos régi és új jógahagyomány sűrűjében. Találkozhattunk a Kelet-Nyugat Egészségközpontból Mezősi Annával, mert az anatómiát is érdemes megszeretni. Aközpontból Pórffy Csabi astángatanárral kinyomoztuk, hol hiányzik a hajlékonyság, az erő, vagy az alázat a gyakorlásunkból. Seszták Ágotával kiveséztük a relaxációt, mint a magasabb tudatosság kapuja gyakorlatait. Ábrahám Kata üdévé varázsló Iyengar módszerével helyükre kerültek a csontocskák, és az alvó idegsejtek. Kyrtanoztunk Földiné Yrtl Melindával, aki ismeri a hangját, tudja, miről is van szó. Belső tüzet élesztgettünk a Yantra-jógán át Cser Zoltánnal, aki, miként Melinda is, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola berkeiből érkezett. Dolgoztunk Dr. Indu kezei alatt Hollósi Imola tolmácsolása mellett. Keserű Szaraszvati Aranka is megjelent, így a Sivananda tradíció is bemutatkozhatott.

Számomra ez így volt kerek, és egész folyamat, s Nektek is szívből ajánlom, hogy kezdő jógásként nézzetek szét, mert ahány tradíció és tanító, annyi a fókusz, annyi a súlypont. Vgül rájön mindenki, hogy a jóga annyi, amennyit belőle fel tud fogni. Go on!

“A meditációt nem lehet tanítani, csak az odavezető utat.”

anahata

És ennek az útnak részeként a tanítások egyik fele a csend, míg másik fele az elmének adott tanítás volt. Harmadik “fele” pedig mindaz, ami ebből bennünk felfogásra kerül előbb, vagy utóbb. A tanítás így egy “elnyújtott hatású” kapszulához hasonló. Amit úgy tűnt, jobban látok, kiderült, hogy csak másképpen, ésatöbbi, úgyhogy számomra az egész történet egy önismereti tréning nagyon izgalmas terepévé vált, miközben a jógáról tanultunk.

Dr Indu a szabadság felé taszigál, rendületlenül. Nem várja, hogy ügyes barátpapagáj légy, azt viszont igen, hogy tégy próbát azon, amit bemutat – legyen saját tapasztalatod,. saját tüzed, saját űrhajód.. Ne Tanult, hanem Tapasztalt jógivá válj!

Hogy a választ megkaptam e? Igen. Ha neked is vannak kérdéseid, csatlakozz a képzéshez, és figyelj. Lődd le a hangoskodó kis-ént, és hallgasd a Létezés Csendes Örömét. Engedd, hogy átjárjon a tér tanítása….

Köszönöm,

Namasté

csoportkép1 csoportkép3