Kedves Olvasók, boldogság van. Az Ominózus boldogságkeltő darab neve: Herbárium. Tudtam: Ez a könyv valaminek a pótlása lesz, szerethető, többdimenziós megközelítéssel. Jó ómen volt az is, hogy az előzetesként közzétett mintaoldal egy olyan herbát mutat be, amit éppen erősen kerestem egy családban előforduló problémára…

 
⊱⊰

herbárium

Az igényes kivitelezésű könyv a Göncöl Szellemtudományi Szabadegyetem gondozásában jelent meg. Dr. Kmeth Sándor gyönyörű munkája kézbe véve nyomban megdobogtatta a szívemet, hiszen a David Frawley – Vasant Lad féle gyógynövényjóga könyv megjelenése óta nem találkoztam olyan szakirodalommal, ami több volna, mint az egyes gyógynövények kissé merev, szájbarágós leírása, ellentétben a HERBÁRIUMMAL, amely (többek között) az elemi energiák alapján veszi sorba a legjelentősebb hazai és világhíres gyógyfüveket.

A könyv szemléletének alapja az, hogy a növények hatásainak lényegét az őket mozgató energiák dinamikus összjátékában tükrében mutatja meg. Tartalma túlmutat a gyógynövények száraz értelmezésénél: önismeretre szólít. Utal arra, hogy a hőn áhított egészség alapja az önismereten túl az a realizáció, amellyel az elemi erőket (tűz, víz, föld, levegő, éter) önmagunkban kiegyensúlyozzuk, túlműködéseiket akár magunk (látszólagos) korlátozásának árán is, de visszafogjuk – életmódunkban, táplálkozásunkban, gondolkodásmódunkban. A füveket is ebben az értelemben mutatja be, fizikai és lelki hatásaikat is sorra véve.

A könyv látásmódjának jobb megértéséhez javaslom az alábbi buddhista-ayurvédikus videosorozatot, mely részleteibe menően tárgyalja a szánkhja filozófiát is, mely az ayurvédikus gyógynövénygyógyászat alapja.

A HERBÁRIUMBÓL 107 gyógynövényt ismerhetünk meg,  464 oldalon: a bazsalikomtól a kávéig, az orbáncfűtől a kálmosig átböngészve a füveket egy olyan összefogó látásmódba kóstolhatunk bele, amire intuitíven ráérezve a későbbiekben akár magunk is eldönthetjük, hogy egy adott gyógyfű ideális e a magunk, vagy a szeretteink számára az egyensúly visszaállítására.

A mű illusztrátorának munkái a könyvet hölgyek elvarázsolására is alkalmassá teszik.

 


⊱⊰

Mintaoldal 1.: ARANYVESSZŐ

Mintaoldal 2.: KIS EZERJÓFŰ

 RENDELÉSI LEHETŐSÉG

 A könyv tanulmányozását melegen ajánlom gyakorló természetgyógyászoknak, segítő foglalkozásúaknak, masszőröknek, gyógyítóknak, és mindenkinek, aki szeretne közelebb kerülni a harmóniához.