A kész savanyúkáposzta isteni nassolnivaló akár önmagában is, vagy gabonás, babos egytálételekbe félfővési időben elhelyezve. Fogyasztása jót tesz a bélrendszerünkben értünk hemzsegő kis bakrériumoknak, ugyanis a káposzta erjedéskor szaporodó tejsavbaktériumok az emberi szervezet bacikolóniáinak legfontosabb fajtája az acidofiluszok és a bifidobacilusok mellett. „Az ember gyomor-bélrendszerében több mikroorganizmus él, mint ahány ember él, vagy valaha is élt a Földön. Az életmódunk miatt a szervezetünkből kipusztult baktériumokat kívülről kell pótolnunk.” 

Kicsit elképeszt az adat, miszerint az utóbbi 15-20 évben a magyarok savanyúkáposzta fogyasztása FELÉRE csökkent. Vajon hogyan függ ez össze (minden velejárójával, úgyis mint a nyers zöldség és gyümölcsevészet, az egyszerű és friss élelmiszerek fogyasztásának meredek zuhanása) a gyógyszerszedés ellenkező irányú tendenciáival?

Ahogyan kínai bölcsek is mondják, a halál, de az élet is a belekben lakozik. Számos téli fertőzés, és az azok nyomán kialakuló krónikussá váló gyulladások hátterében az az egyszerű tény áll, hogy a bélrendszerünkben állomásozó immunhadsereg, a bélbaktériumok hada nincsen megfelelően táplálva. Sőt, az évezredes együttműködés eme kis résztvevőit minden kis torokgyulladás esetén rezisztensé vált, vagy éppen rezisztenssé (az ellenanyagokra immunissá) váló antibiotikumokkal teszik tönkre, illetve pusztítják ki. Szomorú. Eredményeképpen az immunrendszer hanyatló erejének, elszaporodnak a megfázásos, fertőzéses, és legfőképpen a légúti betegségek. közöttük az allergiák, az asztma, a hörghurut, a mandulagyulladás. Számos tudományos kutatást folytattak már le e téren, aminek adataival nem akarlak titeket terhelni Csak azt mondom, jé, de furcsa, hogy mindezt már évezredekkel ezelőtt tudták, és élték is…

HA TE IS AZ ÉLELMISZERIPAR ÉS AZ ORVOSTUDOMÁNY ORVTÁMADÁSÁNAK ÁLDOZATAKÉNT PRÓBÁLSZ TALPRA ÁLLNI, JÓ LESZ ELOLVASNOD AZ ALÁBBI TÁJÉKOZTATÓT.

A BÉLFLÓRA REGENERÁLÁSÁNAK MÓDJAI:

A bélflóra regenerálása során élő baktériumokat tartalmazó készítményeket viszünk a szervezetbe szájon keresztül.  A bélflóra regenerálásraalkalmas funkcionális élelmiszerek három fő csoportba sorolhatók: 

1. PROBIOTIKUMOK: humánbarát élő bélbaktériumok  2. PREBIOTIKUMOK: a probiotikumok szerves tápanyagai, ezáltal optimalizálják a bélflóra összetételét. Az ember számára emészthetetlen tápanyag összetevők. Tartalmazzák: hagymafélék, bab, borsó, zabpehely, búza, tej. 3. SZIMBIOTIKUMOK: pre- és probiotikumok keverékei, együtthatásukkal a legideálisabbak a bélflóra regenerálásához. Fermentált ételek, italok: kefir, joghurt, savó. A funkcionális élelmiszerek mellett igen sok bélflóra koncentrátum kapható kapszula, oldat, vagy granulátum formájában. Eredményes alkalmazásuk azonban bizonyos jártasságot kíván.

Fontos tudnivalók: a tejsav baktérium alapvetően szükséges más bélbaktériumok visszatelepítéséhez, és a savanyúkáposztában tejsavbaktériumok vannak. A szimbiotikumok fontosságát mutatja az is, hogy alkalmasak az olyan súlyos és gyakori betegségek, mint a csontritkulás, a szív- és érrendszeri betegségek, vagy a daganat kialakulás rizikójának csökkentésére is! Lényegében a vékony- és vastagbél egészséges flóráját alkotó mikrobák pótlásáról van szó. Közülük a legfontosabbak a tejsav baktérium (Lactobacillus acidophylus) és más lactobacillus törzsek, a bifidobaktériumok, valamint a bakteroides fajták.  [http://naturastart.shp.hu]

HOGYAN KÉSZÍTSÜNK, HOGYAN KÉSZÍTIK MÁSOK A SAVANYÍTOTT KÁPOSZTÁT?

Menjünk ki a piacra és vegyünk egy adag savanyúkáposztát a többi jóféle portéka mellé, nem bánjuk meg. A nyers savanyú káposzta több tejsavbaktériumot tartalmaz, mint a joghurt. Magas a C-vitamin tartalma, ami igen fontos volt télen az északi vidékeken, mikor nem volt mélyhűtés és déli gyümölcs import.

TUDTAD? A természetes úton savanyított káposzta mindig egy kicsit sárgás színű, a vegyszerrel kezelt viszont gyakran hófehér marad.

Tartósításra, savanyításra a szeptemberben szüretelt “késői” káposzta alkalmas. Ez a fajta fehér színű, tömött fejű, súlya a 2-3 kg-ot is elérheti. A nyers káposzta tartósítására elsősorban a zártabb levelű, gömbölyű, kemény káposztafejek a jók.

TIPP:  Ha túl sós az étel, tegyünk bele egy hámozott burgonyát.

A fermententációt a káposzta levében természetesen előforduló tejsavbaktériumok indítják, míg a só megakadályozza más mikrobák kifejlődését. Kefirgomba hozzáadásával kiküszöbölhetjük a só használatát.

Káposztafermentálási házi trükkök itthon és másutt

Savanyított káposzta grúz adzsikával

Forrás: Egy csevegő fórumról Szálasra vágok fejeskáposztát, veszek 1 nagyobb befőttes üveget és abba beleszuszakolom a káposztát, megsózom, jól belenyomkodom. Erre a rétegre ráteszek 1 teáskanál adzsikát, újra káposzta és só, összenyomkodom és rá 1 réteg reszelt sárgarépa, újra káposzta és só, valamint adzsika… Ezzel megtömöm erősen az üveget és meleg helyen érlelni hagyom. Kb 4 nap alatt érik össze, utána a hűtőben tárolom. Vajas kenyér, felvágottas kenyér ezzel a savanyított káposztával mennyei…  

Vegyes fűszeres savanyúkáposzta

Forrás: nlcafe.hu Hozzávalók 5 l-es üveg- vagy cserépedénnyi savanyú káposztához: 2 fej tömör, fehér káposzta, só, bors Opcionális ízesítők: hagymaszeletek, alma- vagy birsalmaszeletek, egész koriandermag, egész borókabogyó, kapor, babérlevél Elkészítése: A káposztát gyaluljuk le vagy éles késsel vágjuk vékony csíkokra. A torzsáját ne használjuk fel! Az edény aljára szórjunk sót, majd kezdjünk el rétegezni: egy réteg káposzta, hagyma, birsalma, babérlevél, koriandermag, majd megint káposzta, só, bors… tetszőlegesen. Ne sajnáljuk a sót, több kell belőle, mint amennyivel nyersen jólesne. Minden réteget jól nyomkodjunk le például egy vízzel félig megtöltött, tiszta borosüveggel. Ha a káposzta elfogyott, újra jól nyomkodjuk le az egészet – vízzel nem szükséges felönteni –, majd fedjük le egy olyan fedővel, ami az edénybe belefér. Fontos, hogy teljesen lefedjük a káposztát. A fedőre rakjunk valamilyen súlyt (például a fent említett borosüveget) és hagyjuk állni. Naponta egyszer-kétszer nyomkodjuk le, amikor eszünkbe jut (különben a felső réteg megpuhulhat, megbarnulhat). Körülbelül öt-hat nap után ehető, hűtőszekrényben sokáig eláll.

Kimcsi - Koreai savanyított káposzta

Forrás: Terebess.hu Hozzávalók: 1 fej káposzta vagy kínai kel, só (kb. 15 dkg), 20 szál újhagyma, felaprítva 1 ek szárított chilipehely (vagy ízlés szerint) 60 ml szójaszósz, 2-3 ek zúzott fokhagyma, 3 ek zúzott friss gyömbér, 5 dkg cukor. Elkészítése: A káposztaleveleket terítsük egy nagy szűrőedénybe, rétegenként bőven sózva. Hagyjuk állni 2 órán keresztül. Amikor a levelek megfonnyadtak, öblítsük le róluk a sót és töröljük szárazra őket. Egy tálban keverjük össze az újhagymát, a chilit, a szójaszószt, a fokhagymát és a cukrot. A káposztaleveleket csíkozzuk fel és keverjük össze a többi hozzávalóval. Azonnal tálalható. Hűtőben egy hétig áll el, közben napról napra erősebb ízű lesz.

Adzsika (paprikakrém) készítése innen elsajátítható

 Finom és egészséges vega receptek savanyúkáposztára

 

Örmény savanyúkáposzta-leves — Hrcsik

Forrás: terebess.hu Hozzávalók: 500 g örmény savanyú káposzta*; 4 szem burgonya; 2-3 fej hagyma; 4-5 evőkanál búzadara; 3 evőkanál főzővaj; 1-2 evőkanál sűrített paradicsom vagy paradicsomlé; 1 evőkanál szárított petrezselyemzöld; 1/4 kávéskanál pirospaprika; 1 evőkanál szárított tárkonylevél; 1 db babérlevél. Elkészítése: A káposztát 0,5 l vízben, só nélkül, gyenge tűzön főzzük puhára. A hagymát vajon pirítsuk meg, és egyesítsük a főzettel, de ne vegyük le a tűzről. A burgonyát és a darát babérlevéllel 1-1,25 l vízben főzzük készre. Egyesítsük az elkészült káposztát a burgonyával, adjuk hozzájuk a sűrített paradicsomot és a fűszereket, sózzuk meg. Örmény káposzta: Savanyú káposzta pirospaprikával és céklával kiegészítve. Ha a káposztát egészben savanyították, úgy a hrcsikbe való felhasználás előtt csíkokra vágják.

Savanyú káposzta saláta - Rauginto kopusto salotos su krienais

Forrás: Terebess.hu Hozzávalók: 1/2 l (2 csésze) savanyú káposzta, 1 csésze tejföl, 2 evőkanál frissen reszelt torma, 1 hagyma, finomra vágva. Elkészítése: Keverjük össze a hozzávalókat. Burgonyával vagy egytálételek mellé köretnek tálaljuk.

Vegetáriánus rakott savanyú káposzta

Forrás: egy fórum A recept 4 főre szól Hozzávalók: 60 dkg savanyú káposzta, 10 dkg rizs, 30 dkg füstölt sajt, 1 fej vöröshagyma, 2 tk őrölt piros paprika, só, olaj, tejföl Elkészítése: A savanyú káposztát alaposan kimossuk, lecsepegtetjük. A vöröshagymát tisztítjuk, kockákra vágjuk, majd kevés olajon megpároljuk. Hozzáadunk 2 tk őrölt piros paprikát, megkeverjük, majd hozzáadjuk a savanyú káposztát, és saját levében kb. 20 perc alatt megpároljuk. Eközben 10 dkg rizst tisztítunk, és megfőzzük. A füstölt sajtot lereszeljük. Egy közepes méretű tepsit kiolajozunk, ráteszünk egy réteg káposztát, majd egy réteg főtt rizst, ezt bőven megszórjuk reszelt füstölt sajttal. A sajt tetejét megcsorgatjuk tejföllel. Újra egy réteg káposzta, majd rizs és sajt és tejföl réteg következik. A legfelső káposzta rétegre már nem teszünk rizst, csak sajtot, valamint bőven tejfölt, hogy a sajt ne égjen meg sütés közben. 200 fokon 25 percig sütjük. Sütési hőfok: 200 °C sütési mód: alul-felül sütés

Vegetariánus rakott káposzta barnarizzsel

Forrás: Vegetariánus.hu Hozzávalók: 50 dkg savanyúkáposzta 8 közép nagyságú káposztalevél 30 dkg barnarizs 30 dkg szójagranulátum 12 dkg reszelt vöröshagyma 1 fokhagyma olaj 1 kk. pirospaprika só borsika vagdalthús-fűszerkeverék tejföl Elkészítése: A barnarizst előző este beáztatjuk, majd megfőzzük. A szójagranulátumot sűrű, fűszeres vízben, szintén egy éjszakára beáztatjuk. Másnap a szójagranulátumról leöntjük, majd kinyomkodjuk a levet. Összekeverjük 8 dkg pirított reszelt hagymával, fűszerekkel és a rizzsel. A káposztalevelekbe csavarjuk henger alakúra, a levelek két végét visszadugjuk, hogy a töltelék szorosan megálljon benne és ne főjjön szét. Ezután egy sor savanyú káposztát teszünk egy edénybe, s erre rátesszük a töltelékeket, majd azt ismét egy sor káposztával fedjük. Ekkor annyi vízzel engedjük fel, hogy a tölteléket elfedje. A forrástól számított 15-20 percig főzzük. Olajon barnalisztet pirítunk, belevagdalunk 4 dkg vöröshagymát, 1 gerezd fokhagymát, majd ha mindez megpirult, hozzáadjuk a paprikát és elkeverjük. aztán feleresztjük és a káposztára öntjük  
 

 

Jó étvágyat, és még jobb EGÉSZséget minden erre (és amarra) járó kedves mindenkinek!!! 🙂