Vipassaná, az élet sója

Kedvesek, megérkeztem a nyári hipercsendes elvon(ul)ásról, s így már testben és tudatban is ráhangolódva  a hétköznapokra, elérkezett az idő, hogy papírra vessem soraimat. Ha egy Lény is inspirációt kap a dhamma ezen csendes útjára lépni, magáról tapasztalatot nyerni, akkor lenti pár szó a lehetséges legnemesebb célját érte el…
Legyen mentes minden érző lény!

Különösnek tűnhet ez az elzárkózás a másoktól, de meg kell értenünk, hogy a Vipassaná nem egy csoportos terápia, hanem egyszemélyes belső út, praktikus okokból csoportosan szervezve. Nem csak a logisztikai szerveződés miatt, de a gyakorlás közösségben végzett húzóereje miatt is, amit egyszer az életben minden gyakorlónak érdemes elkezdenie.

Jógagyakorlás, és egyéb saját szertartás végzése a szigorú (Goenka-féle) tradícióban nem megengedett. Szerencsére Laurino a softosabb vonalat hozta el nekünk, így a hajnali közös elcsendesülés után egy jóleső gyakorlással alapozhattunk, hol a szertartásteremben, hol pedig a hajnali harmatos fűben, szemben a frissen előbukkanó Napkoronggal, ami egy leírhatatlanul könnyű, örömteli, és fókuszált állapotba hozhatja a tudatot….

Észrevesszük, ha ugrabugrálásba torkollottunk volna, s nem sietünk sehová. Mozdulataink lassúak megfontoltak, akárcsak járásunk, rágásunk és nézésünk, egyszóval totális ritmusváltás ajánlott, hogy a tudat mozgásait egy békés testben legyen lehetőségünk figyelemmel kísérni. Ennek folyományaként rádöbbenhet az ember olyan sajátos rögzültségeire mind a test, mind közvetlenül a tudat szintjén, melyeket eddig észre sem vett. Majd később az önvizsgálat csendes perceiben fel lehet venni ezek fonalát: honnan jönnek, hová tartanak, mi értelmük van számunkra, van e egyáltalán még létjogosultságuk.

Erősen ajánlott nem túl mélyre merülni az öntükrözésbe. Javasolt az objektív, „reakciómentes reakció”, amely nem hoz gyorsítéletet, beleragadva értékes percekre-órákra-napokra egy témában – helyette az ügyes figyelő ránéz a jelenségre, majd finoman továbbáll…

Kitartás, türelem, odaadás van a belső transzparensemre festve.

Érem oldala 2:
Egy másik hajnalban, amikor a jóízű pihenés hatására a durva csűrdöngölő ébresztésből egy goaparty ritmusa hangzott ki, jól elmosolyodtam magamban az élmények relativitásán, a VALÓSÁG OBJEKTIVITÁSÁNAK RÁNK JELLEMZŐ KÉNYSZERKÉPZETÉN. Kitartóan úgy csinálunk, mintha nem volna kézenfekvő, hogy a valóság amit tapasztalunk, a saját belső világunk által teremtett folyamat…S ahány ember, annyi valóság a Földtekén. Egy csengőszó sem lesz többé ugyanaz…

Összekapom magam. Gyors szemöblítés, forró tea a kulacsba, s némi chilipor, hogy a hajnal ne fulladjon álomba. Nagy öröm a korai ürömben, hogy látni fogom a napfelkeltét, mert a hajnali szemlélődésnél kis csalással minden reggel kipislogok magamból, várva a retinámra zuhanó narancsszínű villámokat. Extra ráadás, hogy tudom, rögtön utána érkezik a reggeli jógagyakorlás extázisa, majd a tábor álomreggelije. Ilyen örömökre húzom rá a tudatomat, amikor épp nem annyira jó, nincs éberség, és jelenlét.

Tehát lassú készülődés, elhelyezkedünk egy képzelt ülésbe, hamarosan úgyis kiderül, hogy ennél azért jobb is van, de igazán jó, az nincsen. Állandó mocorgás neszei tarkítják a csendet, a sok gólya szenved a fegyelmezett ülésmód kényelmetlenségeitől. De itt nincsen muszáj, úgy ülsz, ahogyan csak tudsz, a lényeg a belső szemlélődés fenntartása, a tudatod megfigyelése, az ítélethozal kényszerének megállítása.
Volt, aki hátával a falat tolta végig a 10 nap alatt. Nem kell megijedni.

A csend árama hamarosan mantrázásba ömlött, ércesen és határozottan, ahogyan a torkon kifér, mert L. így szereti. Mi pedig próbálunk decibelben maradni, hogy legalább egy hangyányit meghalljunk a saját hangunkból is, csak a csekkolás végett. Kissé fullasztó, L. úgy diktálja a tempót, mint egy megvadult láma, de becsületünkre, mi is beleadunk apait-anyait. És érzem, hogy van életerő, energia. A mantrázás, a hangadás, az ének, az odaadódás öröme végigömlik a szusumnán, és fényt lobbant az alvásból önmagát épp kicsomagolt tudatba.

Mantra után tanítóbeszéd az elme trükkjeiről, és a tudat eredeti természetéről, majd hatig roppant kitartóan ülünk. Én is, mint mindenki, a 10 nap alatt a tudatállapotok végtelen szivárványában. Bóbiskolva, éberen, szenderegve, fájdalomban, örömben, szétszórtan, néha összeszedetten.

Majd feloszlik a csapat, jön a gyakorlás/meditáció üllvesétálvaállva, a minden nap kíváncsisággal várt ebédig, ami ezen az elvonuláson szégyenletesen kiváló és izgalmas gasztronómiai élmény. Vegán mivolta ellenére könnyedén lerázza hátáról a „puritán” jelzőt…

Egy számomra új „technika”, az állómeditáció, nagyon megfogott. Amikor fáj már a térded, és a séta is sok, megállsz, kényelmesen, és nézel magad elé. Impozáns látvány lehet kívülről egy maga elé meredő ember, de magadat úgysem figyeled kívülről – remélhetőleg ez is a lefoszló késztetések közé kerül -, és pár nap teljes ingerhiány után már érzed a hatását, tényleg működik. Minek is bármit tenni? Az ülés? Tevés. A séta? Tevés. Az hogy séta közben meg-megállsz, és rácsodálkozol a létre, maga a TAO. A nemtevés. És benned nyugszik, csitul a világ, a személy oldódik, a középpont szétterül.

A reggelihez csengő hív. Lassan jársz, lassan szedsz, lassan eszel, és ettől szokatlanul gyorsan, és elégségesen emésztesz. Megtapasztalható egy organikus életforma kegyes öröme, a jól elkészített és helyesen fogyasztott táplálék után alig nyomot hagyó mennyiségű salakanyag- maradék csodája.

Reggelitől ebédig ismét Rád van bízva, hogy mihez kezdesz a tudatoddal, ebédtől az esti ülésig szintén. Éjjeltől reggelig tudjukmitcsinál a gyakorló, és hamarosan ismét itt a 04:00.

A kávéért például reklamál bennem a függő. Nem ért egyet! Frontok jönnek-mennek, s az én itt áll, kitéve az elemeknek. Túléltem, azóta kevésbbé köt, inkább csak az az átkozottul jó aroma hív. És minden más függőség is némi enyhet kapott. A megtapasztalt előnyök emlékei felülírják a hiány fájdalmát, és ez a tapasztalat fenntartható. Persze időről időre le kell ülni, előhívni a belső elköteleződés tiszta energiáját.

A csendben kitágul a Lét köre, és a tudat átvált egy szokatlanul intelligens üzemmódba, ahol a szívközépben elnyugvó figyelem úgy működik, mint egy kreatív ötletdetektor. A fegyelem meghozza gyümölcsét, akaratod ellenére megjelenő új, meglepő, és megvalósítható ötletek, irányok, inspirációk formájában. Te pedig csak ülsz, hallgatózol, és halászol a jobbnál jobb lehetőségek közül.

A tudattalan kuktájában rotyogó jelenségekről lekerül a fedő. Időkorlát, élvezet, külső inger hiányában lemerül a figyelem a mélybe. Létállapottól függően ez lehet maga a nigredo, s egy vipassaná látogatót talán nagy meglepetések már nem érnek, mégis jó alkalom ez bárkinek, újraszemlélni az eldugott tartalmakat, a ránézéstől megvont meggyőződéseket, a titkon dédelgetett énképeket. Egy alapos áttekintéssel akár mindez fel is oldható, a Fény maga gyógyító erő, és a tudatos figyelem maga a Fény…

A fegyelmezett táplálkozási rend következményeiként magára talál a test, a bőr, és a lélek fénye a szemben. A túlsúly lekerül, a bőr kisímul, a követelődző hedonista elcsendesül…

A szigorúnak mondható keretek a 10 nap alatt jelentős változást hoznak létre a tudatban. Kis részük továbbvihető az otthoni világba is. Egy kicsivel korábban kelsz, ami extra energiát ad, és ezt visszaforgatod, például nem eszel, hanem iszol, nem fészbukozol, hanem gyakorolsz…Felhívod azt, akit nem szeretnél, inkább halgatsz a belső intuitív tudásra, mint a haszonelvű, élősködő elmére. Némi energia befektetéssel az Univerzum erejéhez jutsz, mindenki javára, és boldogságára.

Alapvető tanítás az, amit L. minden alkalommal hangsúlyoz, hogy amire gyakorlásaid által jutottál, azt OSZD MEG MÁSOKKAL.

Ekkor válik élővé a tanítás, a gyakorlás. Megosztani a tapasztalatokat közvetlenül, és közvetetten. A jelenléted békéje, nyugalma, egyenessége, könnyűsége által. Belenézve egy szempárba, befogadva, felemelve, beemelve őt a szív barlangjába.