Tudaath

A valódi én hatalma

Az elmélkedés és a meditáció megingatja azt a hitet, hogy igazi önmagunk egy képzeletbeli „én”, mert felismerjük, hogy minden jelenség önmagától következik be, nem pedig egy belső, akarattal rendelkező „én” létének folyományaként. Az élet jelenségét egyáltalán nem idézte elő senki és semmi. Elsőre néha zavarba ejtő az a felismerés, hogy az élet minden eseménye a(…)

A tudatosságon túl

A megvilágosodott szempontjából nézve egyértelmű, hogy nincsenek technikák és módszerek, amelyek azzá tehetnek, ami már vagy. A reménynek és a vágynak a tudás felhalmozására épülő egész mentális struktúrájának természetes módon ki kell fárasztania önmagát. Nincs semmi, amit bárki is tehetne azért, hogy ezt megvalósítsa. A „spirituális út” végül is láthatóan illúzió – már a célban(…)

Világod vége

A valódi és hiteles felébredés során világossá válik számunkra, hogy ki és mi vagyunk. Ez többé nem kérdés számunkra, tiszta sor. Ily módon a valódi ébredés egyik jele az, hogy véget ér a keresés. Már nem érzed a hajtóerőt, a törekvést, a vonzást. A keresőről kiderül, hogy látszólagos valóság, hogy mindig is az volt, és(…)

A vágyak idomítása

WEÖRES SÁNDOR ÚT A TELJESSÉGHEZ ————————————————- A vágyak idomítása Ne mondj le semmiről, mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél. Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek között morzsolódni. Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelidíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz(…)

Facebook