2012. március 12
Zabos hangulatban I.: Fahéjas, magos zabkrém
A félrecsúszóban lévő méregtelenítő kúrám tiszteletére tegnap megleptem magam egy nagy tál fahéjas-magvas zabkrémmel. Úgy kanalaztam, mint egy megvadult óriáskígyó, mert az önkontrollt ez a finomság veszélyesen, és alattomosan leépíti. A zab koncentrációnövelő hatása közismert, ami tegnap jól kitűnt abból, hogy semmi másra nem tudtam figyelni a betáplálása közben, mint az aktuális falatra. Reggelire, ebédre és vacsorára ajánlom. Beltartalmi értékei kitűnőek, ha a magvakat, mézet, fahéjat nem nézzük, akkor is minimum 4 súlyos népbetegséget (magas vérkoleszterinszint, hasnyálmirigy kimerülés, vastagbél problémák, szellemi kimerültség, elhízás) előzhetünk meg vele, az elkészítése pedig nem vesz igénybe több időt, mint az elfogyasztása.
A zabkrém/zableves elkészítése:
-Áztass be egy pohárnyi zabpelyhet annyi forró vízben, ami bőven ellepi,
-s 10 perc múlva annyi vízzel turmixold el, amilyen sűrűn tálalni szeretnéd.
-Tálald ki
-Ízesítsd nyers mézzel, fahéjjal.
-Szórd meg, lehetőleg egy éjjelen át előáztatott magvakkal, és mazsolával, vagy egyéb aszalványokkal.
-Reszelj le egy fél almát, és halmozd a krémed/levesed közepére.
Gondolom feltűnt, hogy se főzés, se óvatos rotyogtatás lassú tűzön…, ez egy nyers étel, ami az alábbi zabismertető fényében majd érthetővé válik, miért előnyös. Van mit megőrizni benne, nem érdemes hővel pusztítani. Persze, hogy magát a pelyhet milyen úton állítják elő…Ha esetleg valaki többet tud erről, írja le nekünk, kérem szépen.
Jó étvágyat hozzá!
És a további tények: néhány meggyőző érv arról, hogy miért is fogyasszunk zabot:
|
A zab takarmányértéke nagyon jó, amely jól hasznosuló fehérje-, keményítő- és zsírtartalmának köszönhető. Gazdag a mész és foszfortartalma, amely a csontképződést segíti elő. De mindezek mellett még E-vitamint is tartalmaz, ami az apaállatok tenyész képességét növeli. Így a zab főleg a fiatal és tenyészállatok takarmányozására használható takarmánygabona. A zab értékes beltartalma alapján emberi táplálkozásra is alkalmas (anyám!:). A zabpehely, zabliszt, stb. mellett csecsemőtápszerek készítésére is felhasználják. Fehérjéket, B csoportba tartozó vitaminokat, ásványi anyagokat (vas, kobalt, mangán, cink, alumínium és kálium), valamint az A-vitamin előanyagát, a karotint tartalmazza. A bór és a jód is megtalálható benne nyomelemként. A zabszalmafürdőt kovasavtartalma teszi érdekessé. A zab nyugtató hatása főként az aveninre, egy indol-alkaloidra vezethető vissza. Nyugtatószerként főleg a mag alkoholos kivonatát alkalmazzák.
Előnyös élettani hatásának titka a nagy rost- és az alacsony zsírtartalomban rejlik. A rostok számos betegség és kóros állapot megelőzésében hasznosak, hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsük: segítenek csökkenteni a vér koleszterinszintjét és stabilizálni a vércukorszintet. Emellett szerepük van a vastagbélrák, a székrekedés és az elhízás megelőzésében is. Különös, de tény, hogy vannak emberek, akik a rostokat “emészthetetlennek” tartják, mellőzik étrendjükből: az eredmény természetesen székrekedés és annak következményei. A durva rostok ideálisan tisztítják a vastagbelet - ez pedig a hosszú, egészséges élet záloga. Az élelmi rostok poliszacharidokból és ligninből állnak, fontos szerepet játszva az emésztés folyamatában. Léteznek vízoldékony növényi rostok ezek állaga zselészerű -, amelyek az emésztőrendszerben megkötik a koleszterint, így az nem tud felszívódni. A vízben nem oldódó rostokat pedig a természet “seprőjének” nevezhetjük. Csökkentve a táplálék áthaladási idejét, kevesebb méreganyag felszívódására adnak lehetőséget, mintegy kisöpörve azokat. A modern orvostudomány is bebizonyította, hogy a vastagbél különböző betegségeinek kialakulásában az egyik fő tényező a rostszegény táplálkozás. A zab értékes forrása mind a vízben oldhatatlan, mind az oldható rostoknak, s ez a kettősség az, ami elősegíti az egészséges bélműködést. (www.nepgyogyaszat.hu) Alacsony Nátrium tartalma miatt kitűnő magas vérnyomású és vese betegeknél. Hasznos gabona a cukorbetegeknek, csökkenti a vércukor szintet. Magas B1 és B6 vitamin tartalma miatt pozitívan hat a psychére, segít a kedvtelenség ellen, kiegyensúlyozó hatású. Emeli a szellemi teljesítőképességet, koncentrációt, segít megszüntetni a krónikus fáradtságot. (www.hunza.hu)
|
Kállay Ildikó
márc 12, 2012 @ 10:32:47
Ez nagyon jó!!! És pontosan érzem elcsúszó böjt miatti kínodat
DD Ilyenkor tudok én is belapátolni, szinte bármit
DD Mennyei ez a kaja, elteszem magamnak a böjti elcsúszásokra
DD
márc 12, 2012 @ 18:47:42